Hogyan alakul ki a csecsemők bélflórája?

Az első 3 hónap meghatározó. Ebben neked, anyukának is szerepe van. Olvasd el hogyan!

Hogyan alakul ki a csecsemők bélflórája?

A várandósság egy csoda. Hogyan lesz egy apró, mégis oly bonyolult kis emberi lény két pici sejtből mindössze 9 hónap alatt? És a szinte felfoghatatlanul összetett folyamatnak itt nincs is vége, hiszen kisbabád egészségének fejlődése a születése közben, sőt születése után is folytatódik.

Lássuk, hogyan alakul ki például bélflórája, ezzel immunrendszere és neked ebben mi a szereped!

Az eddig ismert kutatások szerint az újszülött steril bélrendszerrel születik. A szülőcsatornán való áthaladáskor az ottani mikroorganizmusok rákerülnek a bőrére, bekerülnek a légúti és bélrendszerébe. Ezek az első mérföldkövei az életünk végéig velünk együtt élő mikrobiom kialakulásának.

Néhány éve szakmai lapokban megjelent egy másik feltételezés, mely szerint még az anyaméhben megkezdődik ez a folyamat az anyából származó mikroorganizmusok által. Természetesen mindkét esetben fontos, hogy a várandós anyuka bélflórája egyensúlyban legyen. Azért, hogy a baba születés alatt, a szülőutakon való áthaladáskor megfelelő számú jótékony baktériummal találkozzon. Ezt követően pedig az édesanya bőréről, az anyatejből, a közvetlen környezetből bekerülő baktériumok, gombák és egyéb hasznos anyagok bejutása, megtapadása és elszaporodása is hozzájárul ahhoz, hogy a mikrobiom éréséhez minden feltétel adott legyen.
Ez a feljebb leírt folyamat kiemelt hatással van a bélsejtek fejlődésére, a bélfal védőgát funkciójának kialakulására és a bélfalban lévő immunsejtek érésére.

Mindehhez természetesen kornak megfelelő táplálásra, ásványi anyagokra, vitaminokra, nyomelemekre is szükség van.
Az immunrendszer fejlődéséhez szintén elengedhetetlen az idegen anyagok felismerése, az allergének kiszűrése, eltávolítása. Egészen konkrétan az a folyamat, hogy megtanulja az immunrendszer, mi a saját és mi az, ami nem tartozik a szervezetünkhöz. Ez a védekezés szempontjából létfontosságú.

Ezeken túl a mikrobiom helyes fejlődése az idegrendszer éréséhez is szükséges: mind a bélben található idegsejtek, mind ezeken keresztül a központi idegrendszer sejtjeinek fejlődéséhez is.

A vizsgálatok alapján, ha az első 3 hónapban a mikrobiom kialakulása nem megfelelő, az hatással van az immunrendszer fejlődésére, működésére, így a későbbiekben nagyobb a rizikója az ekcéma, asztma, ételallergia kialakulásának.

Vissza

Vigyázunk egészségedre

A tested egyszerre lehet kikezdhetetlen pajzsod vagy titkos gyenge pontod. A világ amelyben élünk, az élet, amelyet választunk nem mindig szolgálja egészségünk.
A ProGastro érti ezt. Mi alapjaiban támogatjuk szervezetedet minden nap.

Facebook
Instagram
YouTube
Hírlevél
LinkedIn
Orvos válaszol