Velünk együtt élnek: jótékony baktériumaink

A jótékony baktériumok titokzatos társak. A belsőnkben teszik a dolgukat, ha minden rendben, észrevétlenek. Hiányukat azonban már nagyon is megérezzük. Nézzük, miért.

Velünk együtt élnek: jótékony baktériumaink

Mára már egyre többen tudják, hogy bélrendszerünk hossza mintegy 6 m, teljes felülete kb. 400 m2, ami egyértelművé teszi, hogy a bélrendszerünk a legnagyobb felület, amellyel a külvilággal érintkezünk. Az is ismert, hogy az immunrendszerünk 70- 80%-a is a bélben helyezkedik el.

Az itt zajló emésztési-felszívódási és immunológiai folyamatokat több milliárd jótékony bélbaktérium segíti. A jótékony baktériumok fontos feladata az immunrendszer működésének biztosítása, a bélbe került különböző kórokozók, idegen anyagok felismerése, az immunsejtek mozgósítása, a tápanyagok megfelelő felszívódásának, emésztésének segítése, illetve különböző vitaminok (K- és B-vitamin) termelése.

Ezen kívül velünk együtt élnek olyan baktériumok és gombák is, melyek képesek betegséget okozni. Ez azonban csak akkor tud megtörténni, ha a jótékony baktériumok száma valamilyen oknál fogva lecsökken.

Nézzük, hogy mi csökkentheti le a jótékony baktériumok számát?

  • Közismert tény, hogy az antibiotikum kúra hatására csökken a jótékony baktériumok száma a bélben.

 

  • Az antibiotikumnál még gyakoribb okok a különböző nem szteroid tipusú gyulladáscsökentő gyógyszerek, savcsökkentő gyógyszerek, és étel- adalékanyagok.

 

  • A pszihés stressz és a fizikai megterhelés, mint pl.a versenysport a bélfalban nagyon lecsökkenti a vérellátást, ezért az oxigénhiány miatt nagyon sok jótékony baktérium elpusztul.

 

  • A különböző bélfertőzések,

 

  • A nem megfelelő diéta,

 

  • A hasmenés szintén megváltoztathatják a bélflóra egyensúlyát, de a különböző méregtelenítések után is fontos rendezni a bélflórát. Ez megoldható, ha ezeket a jótékony baktériumokat bevisszük a szervezetünkbe, vagyis probiotikumokat fogyasztunk.

 

Mik is azok a probiotikumok?

A probiotikumok azok a baktériumok, melyek együtt élnek velünk. Olyan baktériumok, melyek élőek, a bél szempontjából fontosak és meghatározóak (leginkább Lactobacillusok és Bifidobacteriumok), megfelelő mennyiségben szájon át alkalmazva kedvező hatással vannak az emberi szervezetre.
A különböző készítmények a baktériumok számának és típusának megfelelően befolyásolják a bélflóra egyensúlyát. Speciális összetételüket a tudományos eredmények felhasználásával alakítják ki.

Már időszámításunk előtt is ismerték!

Az egészség szempontjából előnyös baktériumokat tartalmazó ételek jó hatásáról már az Ószövetségben is találhatunk utalást, miszerint „Ábrahám hosszú életét a savanyított tej fogyasztásának köszönhette” (Genesis 18:8). Az 1908-ban Nobel díjjal kitüntetett Mecsnyikov kifejtette, hogy a Lactobacillus tartalmú fermentált tejtermékek (aludttej) fogyasztása csökkenti a bélben levő, toxint termelő „káros” baktériumok számát és ezek fogyasztásával magyarázta a bolgár parasztok hosszú élettartamát.

A készítmények dobozain vagy a bennük lévő tájékoztató lapokon sok információt találunk, az összetételről, csíraszámról, használatról, de tudjuk-e mi mit jelent?

Mi az, hogy csíraszám?

Ez az érték a baktériumok mennyiségére utal, általában milliárdos nagyságrendben, az ajánlott dózist minden terméken megtaláljuk.

Miért van az egyikben egyféle, a másikban kettő vagy többféle baktérium?

Minden jótékony baktériumnak megvannak a saját „feladatai.” A többfélét tartalmazó készítményeknél, többféle segítséget kaphat a szervezet. Pl. vannak olyan jótékony baktériumok, melyek képesek felvenni a harcot a Salmonella-val, míg másoknak nincs rá hatása. A nemzetközi szakirodalom előnyben részesíti a többféle baktériumokból álló készítményeket, összehasonlító vizsgálatokban hatékonyabbnak találták. Viszont az egyféle baktériumot tartalmazó készítmények előállítása olcsóbb.

Mennyi ideig érdemes használni?

Fontos tudni, hogy az immunrendszeri hatások kialakulásához min. 3-4 hétre van szükség, így a nemzetközi ajánlások 1-3 hónapi szedést javasolnak, sőt allergiás betegségek valamint krónikus bélgyulladások esetén (természetesen a gyógyszeres kezelés mellett) 6 hónaptól akár több évig tartó probiotikum használatról számolnak be. Az üzletekben, patikákban különböző árban, különböző összetételű készítmények találhatók, melyek néhány napra, hétre vagy 1 hónapra elegendőek. Választásnál érdemes hát alaposan mérlegelni, hogy a számunkra legmegfelelőbbet válasszuk.

 

Vissza

Vigyázunk egészségedre

A tested egyszerre lehet kikezdhetetlen pajzsod vagy titkos gyenge pontod. A világ amelyben élünk, az élet, amelyet választunk nem mindig szolgálja egészségünk.
A ProGastro érti ezt. Mi alapjaiban támogatjuk szervezetedet minden nap.

Facebook
Instagram
YouTube
Hírlevél
LinkedIn
Orvos válaszol